Az érintőkártya olyan bankkártya, amit nem kell bedugni a leolvasó készülékbe vagy végighúzni a mágnescsíkot egy leolvasón, hanem csak közelíteni kell vele egy felületet, és néhány centiméteres távolságnál, hipp-hopp, megtörténik a tranzakció.

  • Praktikus és gyors megoldás a fizetésre.
  • Azért mégiscsak egy tárgy, amit magunkkal kell hordani és el lehet veszteni.
  • Vannak aggályok a biztonságával kapcsolatban.

Ma már nagyon ritkán látunk olyat, hogy egy bankkártyát be kellene dugni vagy a mágnescsíkját le kellene húzni valahol. Jellemzően elég megérinteni a leolvasó felületét a kártyával vagy csak közelíteni hozzá a kártyát, és máris megtörténik a fizetés. Ez az érintő-, avagy PayPass kártya.

A működési elve sem bonyolult. Nem tartalmaz aksit, nem kell tölteni, a leolvasó mágneses tere generál feszültséget a kártya kis áramkörében, ami ezután leadja az azonosításhoz szükséges jeleket a leolvasónak, és megtörténik a tranzakció. Ezt nevezik NFC technológiának, és ma már széles körben alkalmazzák az élet minden területén.

Ha fizetési módokról beszélünk, nem kerülhető meg a biztonság kérdése. Az érintőkártyákkal kapcsolatos aggodalmak szerteágazók, de a tapasztalatok nem rosszak. Az első probléma, hogy a bankkártya könnyűszerrel lefotózható, mondjuk egy fizetéskor, a pénztárnál elhelyezett kamerával. Ilyenkor a fotót készítő birtokába kerül a nevünk, a kártyaszámunk és a kártya lejárati dátuma; és legrosszabb esetben akár a PIN kód is.

Ezek az adatok néhány netes vásárlási oldalon már lehetővé teszik az online bankkártyás fizetést, tehát vissza lehet élni vele, ezért – a webshopokban és más online fizetéseknél kötelező kétfaktoros azonosítás mellett – a kártyák hátoldalán található egy másik kód is.

Ez a CVC vagy CVV kód, ami mindig a hátlapon található számsor utolsó három jegye. A legtöbb vásárlásnál ezt is kérik, így, ha nem forgattuk összevissza a kártyánkat az ominózus fizetéskor, akkor a fotót készítő nem tud visszaélni az információkkal.

A második aggodalom a kártya illetéktelen leolvasása. Ha valaki közel tud férkőzni, mondjuk, a farzsebünkben hordott kártyához egy leolvasó eszközzel egy zsúfolt buszon, akkor a kártyánk NFC modulja működésbe lép, és szolgáltatni kezdi magáról az adatokat. Szerencsére ehhez a leolvasó készüléknek néhány centiméterre meg kell közelítenie az adott kártyát, azt pedig azért nehéz feltűnésmentesen végrehajtani.

Az érintőkártya nagyon praktikus eszköz, de manapság sokan mégis inkább a telefonjukra telepítik a kártyájukat. Ehhez NFC-t tartalmazó okostelefont kell vásárolni – ma már majdnem mind ilyen –, és le kell tölteni egy alkalmazást a telefonra, ami megtanulja a kártyánk adatait, és onnantól kezdve a szinte mindig kéznél levő telefont érinthetjük a leolvasóhoz, ugyanúgy megtörténik a tranzakció. A kártyát akár otthon is lehet hagyni, nem fenyeget az elvesztésének vagy ellopásának veszélye.