Egy licencszerződés egy mű felhasználásának feltételeit írja le.

Az eredetileg latin licencia szó az elmúlt évtizedekben német, illetve angol közvetítéssel került a köztudatba, ma a köznyelvben a szó az „engedély” értelemben használt, míg az iparjogvédelem területén továbbra is licencia formában használatos. (Előfordul pontatlan használati formája is, amikor az angolszász szövegkörnyezetből „engedély” helyett „jogként” fordítják le – azonban ez nem fedi a szó valós tartalmát).

Szerzői jogi értelemben a szerző bizonyos feltételekkel engedélyt adhat arra, hogy a művét mások használják. Erről szól az adott műre vonatkozó „License Agreement”, vagyis a licencszerződés. Ez azt írja elő, hogy bár a szerző marad a mű tulajdonosa, bizonyos emberek, például vevők, felhasználók stb. bizonyos feltételek mellett használhatják a művet, illetve annak másolatait, sokszorosított példányait.

MEGOSZTÁS

Utoljára szerkesztve: 2020. június 5.

Kérjük, jelezze ha hibát talált!

Ha részletesebben is olvasnál erről, úgy itt éred el a Start Up Guide 2020 kiadvány e témával foglalkozó tartalmait.

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal. Hivatalos állásfoglalásért mindig fordulj az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szükséged a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozol, kérjük jelezd nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!