A TEÁOR, azaz a Tevékenységek Egységes Ágazati Osztályozási Rendszere a gazdasági tevékenységek egységes európai uniós besorolása. A kód használata olykor adminisztratív nehézségeket okoz, haszna viszont, hogy ez alapján te is kutakodhatsz bizonyos tevékenységeket végző cégek után jó adatbázisokban.

Minden vállalkozásnak van TEÁOR kódja, vagyis egy száma, amiből megállapítható, hogy alapvetően milyen tevékenységre jött létre. A TEÁOR kód úgy épül fel, hogy az első jele (A-tól U-ig) a nemzetgazdasági ágat mutatja, aztán jön két szám 01-től 88-ig, ami az ágazatot jelenti. Ettől egy ponttal elválasztva egy szám mutatja az alágazatot, majd még egy az azon belüli szakágazatot. A TEÁOR-t leggyakrabban a betű nélkül, csak a 4 számjegyet megadva használjuk. A TEÁOR kódokat megnézheted itt.

A „régi motoros” vállalkozók még emlékeznek arra, hogy a TEÁOR-besorolások, kódok, amelyek minden cégre nézve kötelezők voltak, időnként változtak. Ez korábban azt jelentette, hogy egy-egy központilag elrendelt változás után a cégeknek is módosítaniuk kellett a társasági szerződésüket, melynek költségeit ők viselték.

A legutóbbi áttérés 2008-ban volt, ekkor egységesült a magyar és az EU-s besorolási rendszer, azóta nyugi van. Ráadásul a TEÁOR kódokat 2009 óta nem kell feltüntetni a cégek társasági szerződésében, alapító okiratában, így ha esetleg változnak, akkor nem kell módosítani ezeket ügyvéden keresztül, ami – lássuk be – nem hátrány.

Viszont a TEÁOR-t továbbra is használja az adóhatóság, tehát ha a tevékenységünk változik, akkor a TEÁOR változását be kell jelenteni. De a TEÁOR hasznos is lehet, amikor mondjuk egy piackutatásnál az azonos tevékenységi körű cégekre vagyunk kíváncsiak, akkor a TEÁOR használatával jól szűkíthető a kör a cégadatbázisokban.

MEGOSZTÁS

Utoljára szerkesztve: 2020. június 4.

Kérjük, jelezze ha hibát talált!

KAPCSOLÓDÓ DOSSZIÉK

KÜLSŐ HIVATKOZÁSOK

Ha részletesebben is olvasnál erről, úgy itt éred el a Start Up Guide 2020 kiadvány e témával foglalkozó tartalmait.

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal. Hivatalos állásfoglalásért mindig fordulj az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szükséged a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozol, kérjük jelezd nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!