Angyal / Angyalbefektető / Üzleti angyal

Az üzleti angyal egy tőkével rendelkező magánszemély vagy magánszemélyek csoportja, akik fiatal, lehetőleg nagy növekedési potenciállal rendelkező, innovatív ötleteket megvalósító startupokba akarnak befektetni.

Az üzleti angyal jellemzően a család vagy a barátok után a startup vállalkozások első „profi” befektetője. Az angyal általában egyedül van vagy barátok laza szövetségében működik, ezért rugalmasabban hozza meg a befektetési döntéseket, mint a nagyobb kockázatitőke-társaságok. 

A kockázatitőke-társaságoknak már kialakult gyakorlataik és elvárásaik, tulajdonosok által meghatározott kötelmeik vannak arra vonatkozóan, hogy mibe fektethetnek. Természetesen az üzleti angyalok sem maguk ellen dolgoznak, ezért általában ugyanazokat a szempontokat érvényesítik a befektetési döntéseikben, mint a kockázatitőke-társaságok: az ötlet eredetiségét, innovativitását, a csapatot és a skálázhatóságot – de jellemzően rugalmasabbak. 

Mivel az angyalok egy kezdő cég finanszírozásához a saját személyes vagyonukat viszik a vásárra, a hozamelvárásuk is magas, de általában hajlandók is többet áldozni szabad kapacitásaikból a cég irányítására, mint a nagyobb kockázatitőke-társaságok. Ez profi üzleti angyalok esetében az alapítókkal való jó együttműködéssel párosul és komoly üzleti típusú tudás bevonását jelentheti az alapítók számára. 

Magyarországon a korai fázisú vállalkozásokkal kapcsolatosan érhető el az angyalbefektetői adókedvezmény. A kedvezmény lehetővé teszi, hogy a befektetők az ilyen vállalkozásokban szerzett részesedések bekerülési értékével csökkenthessék a társaságiadó-alapjukat.

Utoljára szerkesztve: 2023. október 24.

Kapcsolódó témák




Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal. Hivatalos állásfoglalásért mindig fordulj az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szükséged a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozol, kérjük jelezd nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!