Jogdíj

A szerzői jogi törvény szerint a művek minden felhasználásához, így nyilvános előadásához is előre engedélyt kell kérni, és ezért jogdíjat kell fizetni.

A szerzői jogdíj a szerzői jog által védett művek felhasználására adott engedély ellenében a szerzőt megillető díjazás. 

A törvény főszabályként mondja ki, hogy a díjazásnak – a felek eltérő megállapodása hiányában – a felhasználáshoz kapcsolódó bevétellel kell arányban állnia (arányos díjazás elve). Más esetekben a szerzőt a mű felhasználásáért megfelelő díjazás illeti meg, anélkül hogy a felhasználás engedélyezésére kizárólagos joga volna (megfelelő díjazás elve). A szerzőt védő garanciális szabály, hogy a díjazásról a jogosult csak kifejezett nyilatkozattal mondhat le.

Mint már említettük, mű bármiféle felhasználásához a szerző vagy a nevében eljáró közös jogkezelő szervezet hozzájárulása, illetve díjfizetés szükséges. A szerzői jogi szakzsargon azokban az esetekben, amikor a felhasználási szerződést közvetlenül a szerzővel, illetve az őt személy szerint képviselő ügynökségével vagy „producerével” kell megkötni nagyjogról, míg azokban az esetekben, amikor a szerzők igényeit a jogkezelő szervezet kollektíven érvényesíti, kisjogról beszél.

Utoljára szerkesztve: 2023. október 21.

Kapcsolódó témák




Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal. Hivatalos állásfoglalásért mindig fordulj az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szükséged a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozol, kérjük jelezd nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!