Közös jogkezelés

A közös jogkezelés a felhasználás jellege, illetve körülményei miatt egyedileg nem gyakorolható szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó ilyen jogok érvényesítése a jogosultak által erre létrehozott szervezet útján.

A közös jogkezelés az egyes szerzői vagyoni jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó vagyoni jogok több jogosult érdekében és közös javára közös jogkezelő szervezet által történő gyakorlása és érvényesítése függetlenül attól, hogy azt törvény írja elő vagy a jogosultak elhatározásán alapul. 

A közös jogkezelés a következőkre terjed ki:

a) a szerzői művek és kapcsolódó jogi teljesítmények felhasználásának engedélyezése vagy díjigényének érvényesítése,

b) a jogdíjak és a felhasználás egyéb feltételeinek megállapítása vagy az ebben való részvétel,

c) a felhasználás figyelemmel kísérése,

d) a jogdíjak beszedése,

e) a jogdíjak jogosultak között történő felosztása, kifizetése vagy felosztás céljára másik szervezetnek történő átadása,

f) fellépés a szerzői jog vagy kapcsolódó jog megsértésével szemben, ideértve az eljárás kezdeményezését a bíróság, illetve hatóság előtt, valamint az eljárás során nyilatkozat, észrevétel vagy indítvány megtételét és eljárási cselekmény elvégzését. 

Bizonyos vagyoni jogok (például követő jog) esetében közös jogkezelési tevékenységet csak reprezentatív, vagyis a vonatkozó hazai és a külföldi jogosultak jelentős részét képviselő közös jogkezelő szervezet végezhet. Szintén csak reprezentatív közös jogkezelő szervezet végezhet kiterjesztett hatállyal, tehát olyan jogosultak nevében is közös jogkezelési tevékenységet, akik nem bízzák meg a közös jogkezelő szervezetet jogaik kezelésével.

A közös jogkezelő szervezetekről és a független jogkezelő szervezetekről a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala nyilvántartást vezet és ellátja e szervezetek felügyeletét.

Utoljára szerkesztve: 2023. október 24.

Kapcsolódó témák



Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal. Hivatalos állásfoglalásért mindig fordulj az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szükséged a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozol, kérjük jelezd nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!