Telefonon keresztüli azonosítás

A szolgáltatás segítségével a felhasználóknak, akik nem rendelkeznek egyéb, a közigazgatási ügyek intézéséhez szükséges azonosítási szolgáltatás(ok)kal, lehetőségük van arra, hogy közigazgatási ügyeik során magukat hitelt érdemlően azonosítsák egy telefon használatával.

A különböző elektronikus azonosítási lehetőséget biztosító utak – így a KAÜ és az Ügyfélkapu – elektronikus azonosítás nélkül, egy telefonos azonosítást követően is használhatók a hazai elektronikus közigazgatási szolgáltatások.

A hivatalos nevén részleges kódú telefonos azonosítás (RKTA) szolgáltatás a magyar e-közigazgatási szabályozásban bevezetett fogalomnak megfelelően ún. KEÜSZ (Központi Elektronikus Ügyintézési Szolgáltatás) szolgáltatás, amelynek célja, hogy a telefonos ügyintézés során biztosítsa a felhasználók azonosításának folyamatát, így használatával telefonon keresztül is intézhetők egyes közigazgatási ügyek.

A szolgáltatás a vonatkozó jogszabályokban megfogalmazott regisztrációs eljárást követően vehető igénybe, amelynek során a megfelelő adatok bekerülnek a telefonos regisztrációs adatbázisba. A regisztrációra személyes ügyintézés keretében kerülhet sor bármely okmányirodai, illetve kormányablak ügyfélszolgálatán. A szolgáltatás létesítése ingyenes.

Utoljára szerkesztve: 2021. augusztus 6.

Kapcsolódó témák


Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal. Hivatalos állásfoglalásért mindig fordulj az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szükséged a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozol, kérjük jelezd nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!