Szerzői jog megsértése

Abban az esetben, ha megsértik szerzői jogainkat, számos – peren kívüli vagy peres – jogorvoslati eszköz létezik, hogy megfelelő elégtételt kapjunk.

Szerzői jogaink sérelme esetén – például ha a művünket engedély és jogdíjfizetés nélkül használják fel – a jogsértővel szembeni fellépéskor először érdemes a peren kívüli eszközöket igénybe venni, amellyel rövidebb idő alatt van lehetőség a sérelem orvosolására.

Egyik ilyen lehetőség lehet a bírósági eljárást megelőzően egy felszólító levél küldése, amely tartalmazhat együttműködésre, vagy a felhasználási szerződés megkötésére irányuló felajánlást, vagy az adott felhasználás abbahagyására való felszólítást. 

További lehetőség az ún. közvetítői eljárás (mediáció) igénybevétele. Ebben az eljárásban egy semleges harmadik személy, a közvetítő (mediátor) segíti elő az egyezség kötését. A mediáció előnye, hogy a bírósági eljáráshoz képest alacsonyabb költséggel jár, illetve gyorsabb és hatékonyabb módot nyújt a jogvita megoldására.

Jogaink érvényesítéséhez a peren kívüli eszközök mellett természetesen rendelkezésre áll a peres eljárás lehetősége is.

A polgári jogi jogérvényesítés esetén követelhetjük a jogsértés megállapítását, a jogsértő cselekmény abbahagyását, és eltiltását a további sérelmek okozásától, elégtétel érvényesítését, a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését, a megelőző állapot visszaállítását, és nem utolsósorban kártérítés biztosítását.

Szerzői jogsértés esetén ugyanakkor büntetőjogi szankciók is alkalmazhatók a jogsértővel szemben. Az Európai Unión kívülről érkező egyes szellemi tulajdonjogokat sértő áruk elleni vámhatósági intézkedés is kérhető.

Ha a szerzői jogokat internetes közléssel sértik meg, akkor az érintett internet-szolgáltatóval javasolt kapcsolatba lépni. Az ún. értesítési-eltávolítási eljárás keretében ugyanis rövid úton elérhető, hogy a jogsértő tartalomhoz való hozzáférés megszűnjön. 

Utoljára szerkesztve: 2023. október 21.

Kapcsolódó témák



Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal. Hivatalos állásfoglalásért mindig fordulj az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szükséged a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozol, kérjük jelezd nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!