Startup ökoszisztéma

Számtalan különböző szervezet, cég, finanszírozó foglalkozik a startupok fejlesztésével, támogatásával, az ő piacukat gyakorlatilag maguk a startup vállalkozások jelentik. E szereplők összessége maga a startup ökoszisztéma.

A startup ökoszisztéma különböző – magukon a startupokon túli – szereplőit a leghasznosabb egy startup cég szemszögéből csoportosítani. Attól függően, hogy egy kezdő innovatív vállalkozás milyen életszakaszban van, értelemszerűen eltérő az is, hogy kikhez érdemes fordulnia tőkéért és szaktudásért.

Sok leendő vállalkozás életében az első lépcsőt a család, a barátok pénzügyi segítsége jelenti. Soha nem szabad azonban elfelejteni, hogy ők nem profi befektetők, és ez a tény mind számukra, mind az adott új vállalkozás számára komoly kockázatokat jelenthet a későbbiekben.

Egy izgalmas, eredeti ötlet birtokában a legjobb profi partnert egy inkubátorház jelentheti. Az inkubátorok olyan szereplők, amelyek kevésbé pénzt (inkubációs befektetést), sokkal inkább üzletfejlesztési tudást, infrastruktúrát és kapcsolati tőkét, bemutatkozási lehetőségeket tudnak biztosítani egy kezdő vállalkozásnak – azaz segítenek az üzleti terv kialakításában és felkészülni a majdani működésre.

Ha már egy alaposan kiérlelt vízió alapján a megvalósítás küszöbén áll egy vállalkozó kedvű csapat, vagy már meg is kezdte működését a cég, akkor az üzleti angyalok, vagy a „seed capital” (magyar fordításban „magvető tőke”) alapok nyújthatnak segítséget. E finanszírozások összege az 1-2 millió forinttól a néhány tízmillióig terjedhet.

Ha már egy működő cégről beszélünk, és a gyors, de skálázható növekedést kell finanszírozni, az ideális partnert a kockázatitőke-társaságok jelentik. Ekkor már akár több százmillió forintos nagyságrendben is számolhatunk befektetéssel, de legalább ennyire fontos lehet egy vállalkozás életében az a szakmai segítség és kapcsolatrendszer, melyet e társaságok sokat látott tanácsadói tudnak biztosítani.

Fontos tisztában lenni azzal, hogy a kockázati tőke általában nagyon drága forrás. Általános szabályként fogadjuk el, hogy amíg családi-baráti körből, saját pénzből fedezni lehet egy vállalkozás forrásszükségleteit, addig ne induljunk el külső forrásért. A kockázati tőke szempontjából is akkor lesz „érett” egy társaság, ha a külső finanszírozás felgyorsítja a cég növekedését.

Utoljára szerkesztve: 2023. október 24.

Kapcsolódó témák





Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal. Hivatalos állásfoglalásért mindig fordulj az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szükséged a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozol, kérjük jelezd nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!