Cégalapítás

Ha egy üzleti ötletből rendszeresen bevételre és profitra akarunk szert tenni, egyéni vállalkozás indításával vagy cégalapítással tehetjük meg.

Eljövendő cégünk megalapítása nem az adminisztratív papírmunkával kezdődik, hanem egy annál sokkalta fontosabb és időigényesebb dologgal: üzleti ötletünk kimunkálásával. Bármilyen kiváló, egyedi ötletünk is van, végig kell gondolnunk és számolnunk is annak megvalósíthatóságát, megvalósítását: ez a piackutatás, majd az üzleti terv elkészítését jelenti.

Maga a cégalapítás folyamata azzal kezdődik, hogy végiggondoljuk, milyen cégforma lenne ideális számunkra. Ez függ választott tevékenység jellegétől, a várható árbevételtől, a cég várható költségszerkezetétől, a szükséges tőke és finanszírozás nagyságától, attól, hogy rögtön főállásban vagy másodállásban kezdjük-e el, és attól, hogy egyedül vagy társakkal kívánjuk-e megalapítani vállalkozásodat. 

Fontos, hogy a cégforma nem csupán egy adminisztratív tényező: többek között ez szabályozza azt is, hogy milyen felelősséget viselünk majd a cég működéséért, illetve gyakran egy kötelező utat is jelent cégünk adózásával kapcsolatban. Az egyes adózási konstrukciók között radikális eltérések lehetnek, így ezzel kapcsolatban elképzelhető, hogy szakértő segítségre is szükség lehet.

Szintén lényeges, hogy vállalkozóként önfoglalkoztatóvá válunk. Ez azt jelenti, hogy magunknak kell kitermelni és kifizetni saját munkabérünket, és annak járulékait. Cégtulajdonosként vállalkozásodban dolgozhatunk alkalmazotti, tagi vagy megbízásos jogviszonyban – ezeket hívjuk foglalkoztatási formának.

Ezt követően jönnek az adminisztratív körök. Először is minden vállalkozási formára igaz, hogy bizonyos tevékenységekhez releváns végzettség kell. Ezen tevékenységek végzését be kell jelenteni vagy engedélyeztetni kell, és amíg ezek nincsenek meg, az adott tevékenységet nem gyakorolható.

Aztán választani kell legalább egy, de akár több tevékenységi kör közül, ami azért nagyon lényeges, mert olyan tevékenységről, amit nem vettünk fel, nem állíthatunk majd ki számlát. Egyéni vállalkozóként az ÖVTJ (Önálló Vállalkozói Tevékenységek Listája) listából, cégként a TEÁOR (Tevékenységek Egységes Ágazati Osztályozási Rendszere) választhatunk.

Akár egyéni vállalkozóként, akár cégként kötelező megjelölni a vállalkozás székhelyét és esetleges telephelyeit, fióktelepeit. Nagyon fontos, hogy a vállalkozás nevét székhelyén egy cégtáblával jól látható módon, fizikailag is fel kell tüntetni.

Ami még szükséges, az egy bankszámla. Cégként és áfaalany egyéni vállalkozóként kötelező külön számlát nyitni, de áfakörön kívül egyéni vállalkozóként is javasolt, hiszen így sokkal könnyebben el lehet különíteni a saját és a céges kiadásokat.

Hála az elektronikus közigazgatásnak, egy egyéni vállalkozást ma már az Ügyfélkapu igénybevételével otthonról a fotelből is alapíthatunk, és egy bt. vagy kft. megalapításához sem kell már mindenáron egy nagy paksaméta papírral rohangásznunk különböző állami szervek között.

A cégek esetében a cégbejegyzéshez ugyanakkor szükséges egy társasági szerződés elkészítése és a cégbíróság felé történő benyújtása is, ezekkel párhuzamosan kapja meg az új vállalkozás az adószámát is.

Utoljára szerkesztve: 2022. május 30.

Kapcsolódó témák





Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal. Hivatalos állásfoglalásért mindig fordulj az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szükséged a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozol, kérjük jelezd nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!