Jogi személy

Egy céggel azért lehet szerződni, mert a jog sok tekintetben ugyanúgy kezeli, mint egy embert. A cég tehát bizonyos tekintetben önálló személyként létezik: ez a jogi személyiség.

Mindenkinek lehet vagyona és mindenki köthet szerződéseket – minden embernek lehetnek kötelezettségei és jogai. Jogi nyelven ezt úgy fogalmazzuk meg: minden természetes személy jogképes. 

A gazdasági viszonyokban az embereken kívül cégek, alapítványok, egyesületek, szövetkezetek, közigazgatási szervek sokasága is részt vesz. Az ő számukra ugyanúgy meg kell teremteni a lehetőséget, hogy jogokat szerezzenek és kötelezettségeket vállaljanak. Ez az, amit a törvények a jogi személyiség konstrukciója révén lehetővé tesznek.  

A jogi személynek ugyanúgy lehet saját vagyona, mint egy embernek, és ugyanúgy szerződhet is. A törvény még a jó hírnevét is ugyanúgy védi, mint egy ember becsületét. A jogi személy (cég, egyesület stb.) vagyona is a sajátja – tehát már nem az alapítóké vagy a tagoké. 

A jogi személyeknek számtalan fajtája létezik, de mindegyiknek van

Ahhoz, hogy egy jogi személy (legyen szó gazdasági társaságról, alapítványról vagy közigazgatási szervről) létrejöjjön, egy létesítő okiratra (alapító okirat, alapszabály, társasági szerződés stb.) és általában bírósági vagy másmilyen nyilvántartásba vételre van szükség (például az ügyvédi irodák nyilvántartását, amelyek szintén jogi személyek, nem a cégbíróság, hanem az ügyvédi kamarák vezetik). 

Ha valaki jogi személyt akar alapítani, akkor nem tud új formákat kitalálni: a jogi személyeknek azokból a típusaiból kell választania, amit az adott célra a törvények meghatároznak. 

Utoljára szerkesztve: 2021. augusztus 6.

Kapcsolódó témák


Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal. Hivatalos állásfoglalásért mindig fordulj az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szükséged a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozol, kérjük jelezd nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!