Cégjegyzésre jogosult / Cégjegyzési jog

A cégjegyzési jog a cég (üzleti partnerekkel, hatóságokkal, intézményekkel, egyéb harmadik személyekkel szembeni) írásbeli képviseletére, vagyis a cég nevében történő aláírásra való jogosultság.

A cégek képviseletére jogosult(ak) személyét be kell jelenteni a cégbíróságon, így azt a cégjegyzék tartalmazni fogja, bárki megnézheti. Érdemes is megnéznünk, ha egy másik céggel tárgyalunk, hogy az, akivel a szerződést majd aláírjuk, valóban cégjegyzésre jogosult-e. 

A cégjegyzés módja önálló vagy együttes. Ha önálló, akkor a jogosult aláírásával ellátott dokumentum érvényes, azaz kötelező érvényű a cégre nézve. Ha együttes, akkor egy ember aláírása nem elég ehhez, mindkettő vagy adott esetben még több aláírással érvényes csak a kötelezettségvállalás attól függően, hogy a cég hogyan rendelkezett erről a cégbíróságon. 

Fontos, hogy cégjegyzésre jogosult lehet egy konkrét személy vagy egy adott tisztség betöltője is. Ha együttes cégbejegyzési joguk van, akkor egyiknek mindig meghatározott személynek kell lennie. Ugyanaz a személy csak egyféle módon – vagy önállóan, vagy mással együttesen – jegyezheti a céget.

Cégjegyzésre jogosult a cég mindenkori vezető tisztségviselője, azaz mondjuk egy kft. -nél az ügyvezető, részvénytársaságnál a vezérigazgató, de az ő aláírási joguk is korlátozható, például hozható olyan szabály, hogy egy bizonyos értékhatár fölött egyedül nem írhatnak alá cég nevében. Erről a tulajdonosok döntenek. 

Mivel egy nagyvállalatnál nem szerencsés minden piszlicsáré üggyel a vezérigazgatóhoz fordulni aláírásért, ezért a tulajdonosok a vezető tisztségviselőn kívül másokat is felruházhatnak cégjegyzési jogosultsággal. Ez általában korlátozott, például a marketingvezető nem vállalhat kötelezettséget a beszerzési igazgató helyett, és egyikük sem vállalhat kötelezettséget egy bizonyos összeg felett. 

Ki kell emelni a cégvezető fogalmát. Őt alapértelmezésben önálló cégjegyzési joggal ruházzák fel, ettől eltérő jogosultságról a társaság alapító okiratának vagy alapszabályának kell rendelkeznie. Cégvezető egy van a cégnél, de ha a cégnek székhelye mellett vannak telephelyei is, akkor az ottani vezetők is felruházhatók cégvezetési joggal. A cégvezető a vezető tisztségviselővel ellentétben nem ruházhatja át cégjegyzési jogát. 

A cégjegyzésre jogosultnak úgy kell aláírnia, ahogyan azt a hiteles cégaláírási nyilatkozat (a közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott aláírási címpéldány, illetve az ügyvéd által ellenjegyzett aláírásminta tartalmazza. A címpéldányon fel kell tüntetni a cég nevét, a cégjegyzésre jogosult nevét, lakóhelyét, a képviselet jogcímét (pl. vezető tisztségviselő, munkavállaló), a cégjegyzés módját, valamint a cégjegyzésre jogosult aláírási mintáját. Az aláírásmintát nem, de a hozzá kapcsolódó adatokat a cégadatbázisokban bárki megtekintheti. 

Utoljára szerkesztve: 2021. augusztus 2.

Kapcsolódó témák



Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal. Hivatalos állásfoglalásért mindig fordulj az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szükséged a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozol, kérjük jelezd nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!