Personal branding / Személyes márka / Énmárka

A márka nem más, mint „egy erőt hordozó név”. Azt, hogy nevünk ilyen-e vagy sem, nem tudhatjuk, azt azonban igen, hogy egy rövid alapozó szakaszt követően ilyen lehet. Egy erős személyes márka pedig versenyelőnyt jelent a személy számára, de előny az általa alapított, vezetett vagy képviselt vállalkozásnak is.

Nem csupán cégünk vagy termékünk lehet márka, hanem mi magunk is. Adottságaink, személyiségünk, értékeink és cselekvéseink formálják a rólunk alkotott képet – ami hatással lesz vállalkozásunkra is.

A világ egyik leggazdagabb embere, az Amazon-t alapító Jeff Bezos szerint személyes márka (vagy angol kifejezéssel personal branding) az, amit mások mondanak valakiről, amikor az kimegy a szobából. Ez a mondás akkor is megszületik, ha semmit sem teszünk érte, hiszen „vagy, amilyen vagy”. 

Ebből is látszik, hogy személyes márkánk akkor is van, ha nem akarjuk, vagy éppen nem vesszük észre. Ebben a szerencsétlen esetben azonban mások mondják meg, hogy kik vagyunk. Biztosan jobb azonban, ha mi alakítjuk a saját képünket, mint ha mások tennék ezt – érdemes saját kezünkbe venni a gyeplőt. 

Mindez nagyon hasonlít egy vállalkozáshoz, a különbség csupán annyi, hogy ezúttal nem csupán az üzletre, a céges márkaépítésre, a telephelykeresésre, a finanszírozási források megtalálására, vagy éppen a munkatársak megtalálására kell gondolni, hanem önmagunkra. Ez ráadásul nem önzés és köldöknéző szabadidős tevékenység, hanem az üzleti eredményesség fontos összetevője. A személyes márka az, ami megkülönböztet minket másoktól, s az a betartott ígéret, amely – szükség esetén – felénk billenti a mérleg nyelvét.

A személyes márka megmutatása például a megjelenés (hajviselet, ruházat, autó, ékszerek, óra, tetoválás stb.) és az is, miként beszélünk (szóhasználat, egyenrangúság, tegezés-magázás-önözés stb.) az emberekkel. Ha pedig elfogadjuk, hogy a márka betartott ígéret, akkor sokat elmond, mennyire tartjuk be magunk az ígéreteinket: legyenek azok határidők, érkezési időpontok, fizetési határidők, vagy éppen minőségi vállalások. 

A személyes márka kiválóan képviselhető számtalan PR eszközzel: nagyobb közönség előtti megszólalásokban, konferenciákon, bemutatókon, vásárokon, vagy éppen ügyféltalálkozón, céges belső rendezvényen. 

Persze nem csupán a „való világ” alkalmas arra, hogy nyomot hagyjunk azokban, akikben nyomot szeretnénk hagyni (marketinges szakszóval ezt úgy mondanánk: a célcsoportunkban). Online aktivitások – egy poszt vagy egy komment a Facebook-oldalunkon, a viselkedésünk, kameraképünk egy otthonról indított online találkozón – mind róluk beszélnek. 

Az üzleti világban is ember és ember között jön létre megállapodás: nem cég és cég szerződik vagy készít elő szerződést, hanem mindig egy-egy vagy sok-sok ember. Azonos és számszerűsíthető feltételek mellett az számíthat sikerre, aki erős személyes márkával rendelkezik. Vagyis az, akinek a neve hallatán tudják, hogy mire számíthatnak.

Utoljára szerkesztve: 2021. augusztus 24.

Kapcsolódó témák







Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal. Hivatalos állásfoglalásért mindig fordulj az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szükséged a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozol, kérjük jelezd nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!